Miért is kellett ennyi lábat növeszteni szegény nyögdíjnak? Mivel az állami felosztó-kirovó rendszer annál inkább megterheli az államháztartást, minél több a nyugdíjas eszkimó az aktív dolgozó fókához képest. De vajon a kötelező magánnyugdíjrendszer (valójában vegyes, háromnegyedállami-negyedmagán) megoldja-e a finanszírozási problémát. A helyzet az, hogy nem, hiszen ha a teljes járulék nem tudja finanszírozni a teljes állami nyugdíjat, akkor a háromnegyed járulék éppúgy nem tudja a háromnegyed államit. Az áttérés módja, amikor hosszú ideig kell egyszerre finanszírozni a régi rendszert - fizetni a már meglévő nyugdíjakat - és az újat - lemondva a járulékok negyedéről - éppen nem az egyensúly, hanem a hiány felé mozdítja el az államháztartást.
Miért nem lehet kimondani, hogy annyi állami nyugdíjat osztunk ki, amennyi járulékot beszedünk? Ez egy világos, érthető és finanszírozható rendszer lenne. Mellette kellene propagálni a mai harmadik és negyedik lábat, a valódi öngondoskodást jelentő önkéntes pénztárakat és nyugdíjszámlákat. Ezekbe az emberek valóban a saját pénzüket tehetik, és nem az átirányított állami járulékot. Ezek valóban plusz forrást visznek a nyugdíjrendszerbe és nem növelik az államháztartás hiányát.
Mi volt a cél a nyugdíjpénztárak számának ilyen többszörözésével. Ahogy ma a közélet kinéz, az ember nem tud másra gondolni, mint hogy a menedzsmentek többszörözése, még több haver állami segítséggel történő pelenkázása. További pénztár lehetne a magánkettő pénztár, ahová az állami járulék második negyedét utalnánk, hogy az államiban már csak a fele maradjon. Még egy menedzsment létrehozható lenne így az összes pénzügyi cégnél.
A kormány most megpróbálja visszaszerezni a magánpénztárakban levő pénzt, amiből jelentősen csökkenthetné az államadósságot, és így a kamatterhet. Emiatt a maradék adósságot is gyorsabban lehetne csökkenteni. Az állam kisebb hiteligénye miatt a hitelkamatok csökenhetnének, ami kedvezne a vállalkozásoknak, olcsóbban jutnának forrásokhoz. A nyugdíjrendszer harmadik és negyedik lábának erősítése hasonló hatással lenne a hitelpiacra. Ez gyorsabb növekedéshez vezethetne, ami az állami nyugdíjrendszer finanszírozhatóságát is növelné.
Aki benne van a magánnyugdíjrendszerben, annak természetesen fájhat visszaadni az itt levő pénzét, megértem, ha nem adja. Itt is működik az a fajta gondolkodás, mint a közlekedési forgalomban. Aki beáll a dugóban a kereszteződésbe, hogy keresztben nem tudnak tőle elmenni, az lehet, hogy akkor éppen előbb jut valamivel a céljához, de mivel nem egyedül tesz így, minden kereszteződésben neki is keresztbe tesznek, összességében az egész rendszer lelassul. A város bedugul. A sok kis magánnyugdíjpénztári egyéni vagyon okozta államháztartási hiány összességében mindenkinek nagy kárt okoz.
